Sziasztok!
Hogy telt a szilveszter?
Nekem egész jól. Bár a BKK kitett magáért az év utolsó napján Úgy néztem meg, hogy 21:45-kor van egy 198-as, azzal megyek le, de az nem jött, így a következőre 20 percet vártam. Végül is sikerült leérnem, csak volt egy pár idegesítő ember. Tomi 23 óra után kezdte a koncertet. Volt a Fly the moon, Angels,It's my life,Pocsolyába léptem,Őrizd az álmod, My Way,s ráadásként az Azért vannak a jóbarátok,s sajnos több dalra nem futotta. Jókora tömeg volt,elég nehezen tudtam odajutni Tomihához,de végül sikerült átadnom neki a karácsonyi ajándékot. Korábban is próbálkoztam ezzel, de nem sikerült, facebook-ra is írtam ezt neki,s mondta is, hogy emlékszik rá, hogy írtam ezt.
Itt megint csak azt tudom felhozni, hogy azért figyelnek az egyes előadók,t án még jobban is, ahogy azt az ember gondolná....Aztán tudtunk vele közös képet is csinálni. Aztán sok sikert kívántam neki a Dalhoz! Ahogy végeztünk, Yvettékkel kitaláltuk, hogy elmegyünk Csabi egyik fellépési helyszínére. Be nem engedtek minket, elég húzós volt a belépődíja, így kint vártunk Csabira. Balázs jött elkezdtem ki,én elkezdtem trombitálni,észre is vett, rögtön egy „Szevasz Bertácska!” köszöntéssel üdvözölt,majd két puszi kíséretében boldog új évet kívánt. Csabi is jött,igaz hamar elment, de ölelésre futotta...Na igen, megfogadtam azt, hogy 2014.-ben is fogom ölelgetni (még akkor is,ha ez egy pár embernek nem tetszik,de eldöntöttem azt is,hogy fittyet fogok rájuk hényni) Csabit,na ezt már teljesítettem is. Mindenestre sok sikert kívántam neki a Conecto nagykoncerthez (nem tudom,hogy addig fogok-e talizni vele).
Újévi fogadalom? Van erre egy mondásom! „Életemben nagyon sok mindent megfogadtam,de egyet se tartottam be. Ma már azt se fogadom meg,hogy nem fogadok meg semmit se,mert azt se tartanám be. Hányszor megfogadtam,hogy lefogyok egy pár kilót,meg hogy leszokok a csúnya beszédről,káromkodásról, de soha nem tartottam ezt meg.
Asszonják,hogy amit január 1.-én csinál az ember,azt fogja csinálni egész évben. Ezek szerint az egész évem a Vastag tesókról fog szólni, hogy látogatom a koncertjeiket? Na de azért szeretném pl. Kasza Tibi ekoncertjét is látogatni, meg a Zanzibar koncertjét is, s egy jót tombolni.
Ezzel kívánok Mindenkinek még egyszer boldog új évet!