Sziasztok!
Eredetileg egy évfoglalóval szerettem volna jönni nektek,de ezt most egyenlőre elnapolom.
Ugyanis leesett,hogy lesz egy Lovegun koncert,s bizony gondoltam,hogy jó lenne már elmenni rá,mert már rég voltam a koncertjükön. Csilla rám is SMS-zett,hogy megyek-e,így aztán én is úgy döntöttem,hogy megyek,bár nem igazán akartam egyedül menni,de semmiképp se lettem volna egyedül,mert ott voltak azok,akikkel a vendégkönyvükbe szoktak írni.
Na szal Csillával leesemeztük,hogy 7-kor találkozunk az Oktogoni villamosmegállóba,s onnét együtt mentünk a Roktogonba. Aztán leültünk,ahol beszélgettünk,közben a Tears hangolt,akik a Lovegun előtt léptek fel,s amit még érdemes róluk tudnotok,hogy ez volt Pisti korábbi zenekara.
Először Pistivel találkoztunk,aki odajött hozzánk puszit adni ,majd beszéltünk egy pár szót. Később Noával is találkoztunk,ő is odajött hozzánk puszit adni
,majd mondta,hogy milyen rég látott minket...
ZZ-vel nem sokkal a koncert előtt találkoztunk,tőle is kaptunk puszit.
Közben találkoztam jó néhány emberrel a Lovegun vendégkönyvéből,Fruval,Bogival,Ildócával,Décsivel Domival meg a többekkel is.
Aztán vártuk a koncertkezdést,kb. 9 után kezdett a Tears,az intro az nagyon ott volt.Bár számomra ismeretlenek voltak a dalok,de nagyon jó koncertet adtak le.
Aztán nem sokkal ezután kezdett a Lovegun,az Introjuk nekik is jó volt, Hakniszárral indították a koncertet. A saját dalok mellett több ismert feldolgozás is felcsendül,mint pl. az I Love Rock n roll,Abba dalok,Motörhead, Mötley Crüe, Twister Sisters stb. A Hallelujah-nál többen is térdre ereszkedtünk a dal előtt,pláne,mi vendégkönyvesek kezdeményeztük ezt.Aztán persze rendesen tombolt mindenki,időnkét Noa elémtartotta a mikrofont...
Mikor vége lett a bulinak,Pisti nekem adta az egyik dobverőt (köszönöm szépen ezt neked kedves Pisti ),aztán elköszöntünk a többiektől,amjd elindultunk hazafelé.
Nagyon jó kis ütős koncert volt,mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezt az estét.
Ui. fényképeket nem készítettem sajna. Egy otthon felejtett géppel nehéz ügy lett volna.....