10 napig voltak kint Kambodzsában klipet forgatni.
A múlthét hétfő rendesen a Crystalról szólt. Először a Reggeliben,majd aznap este a Fókuszban is láthattuk kedvenceinket.
Ahogy Tibi mesélte,hogy amit itt Magyarországon 2 nap alatt,azt Kambodzsában 10 nap alatt forgatták le. Minden reggel 4-kor keltek,s csak 6-8 óráig forgathattak,sok volt arra a japán turista,monszun évszak volt,elviselhetetlen volt a páratartalom és a hőség,nap közben lehetetlen is volt dolgozni,Katinak le kellett gyűrnie azt,hogy őrületesen fél a kígyóktól.
Minden lemez során törekednek arra,hogy legyen valami újdonság,ami számukra és a közönségnek is új,s az új lemeznek az az izgalmas fordulata, hogy Gregorian kórushangzás lett belevegyítve a Crystal hangzással.
”Én mindig azt gondoltam,hogy az egyetlen s a legértékesebb dolog,hogy ha az ember teheti,hogy beutazza a világot a lehetőségei szerint, s nagyon szerettem volna a zenekarral egy olyan helyre forgatni,ami igazán különlegessé teszi ezt a videóklippet,úgyhogy Ankore erre tökéletes volt , ez a fantasztikus rom,templom együttes,ami tényleg lélegzetelállító”_mondta Kasza Tibi a Fókusznak.
Két átszállással utaztak,sok szünettel és izgalommal,hogy a csomag elérje a végcélt:Kambodzsába vezető út hosszú,egyhangú és fárasztó volt.A bosszantó pont az volt,hogy a célba eggyel kevesebb csomag érkezik meg,s ebben fontos dolgok voltak benne. Az elveszett bőrönd végül előkerült,így másnap reggel a csapat elindulhatott Ankore-ba,Tibi kereste a tökéletes helyszínt a forgatáshoz,s a munkához is láttak.
Nemcsak egy szép videóklippel,hanem egy olyan életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak,amit csak Kambodzsa tud megadni.
Keddről szerdára virradóra a Reflektorban mutatták be,hogy Tibi és Gábor féltestvére Bori is részt vett a forgatáson.
„Bori nagyon jó testvér,valamennyire saját nevelés,kisgyerek korában nagyon sokat voltam vele egyedül hagyva,így nagyon egy hullámhosszon vagyunk, és az idők alatt is bebizonyosodott,hogy nagyon jó asszisztencia a klipforgatáshoz,s minden olyan dologhoz,ami a zenekar életében szükséges.”-mondta Gábor
Munkára fogták fivérei,segített,cipekedett,öltöztetett,volt amikor statisztálni is beállt,de számára természetes volt.
„Tulajdonképpen arról volt szó,hogy csak tulajdonképpen kijövök nyaralni,nekem nem is volt kiosztott dolgom,kiosztott feladatom,viszont úgy éreztem,ha már idáig elhoztak,nyílván hozhattak volna egy profit is,egy sminkest,valaki aki igazi stábtag. Lehet,de ennek ellenére amikor csak tudtam,segítettem nekik.”-mondta Bori.
A Szegeden élő kistestvér,amikor csak teheti,időt szakít bátyjaira.
„Nem a hírességet látom bennük,hanem a bátyáimat, akikkel nevetek,ökörködök. S azt is hozzá kell tenni,hogy rengeteg időt töltünk együtt,hétvégenként,amikor csak tehetem,felutazom hozzájuk."
Borinak esze ágában sincs énekelni,az ő hangja nem olyan kristálytiszta,de Gábor és Tibi így is nagyon büszke rá.
„Fantasztikusan jó humorú,szorgalmas, végtelenül segítőkész, jóindulatú lány,nagyon büszke vagyok a kishúgunkra, és örülök annak,hogy ilyen szép nagylány lett."-mondta Tibi.