Mármint a blogomban az 500. írás/bejegyzés!
Ez egy igen beszédes szám,kezdetben a blog leginkább a Crystalról és a Zanzibarról szólt,hiszen ezt annak idején miattuk indítottam el,ekkor még rajongói blogként működött.
Egy idő után más hazai közismert emberekről is elkezdtem írni,mert ez korábban is terveztem,hogy ne legyen egyhangú a blog,majd magamról is elkezdtem írogatni,hogy mi történik velem stb.,így egy kis betekintést nyerhettetek a hétköznapjaimba is ez által,amiről kaptam is pozitív visszajelzést,hogy így engem is meg lehet így blogon keresztül ismerni. Ezt követően lett a zanzicrystal személyes blog.
S hál Istennek az olvasótáborom is nőtt(legalább is,ahogy a visszajelzésekből tükröződik,mint személyesen,mint itt a kommenteken belül),ki innét-ki onnét lel rá blogomra,s azt is nyugodt szívvel állíthatom,hogy vannak már közismert olvasóim is.
Na ennyit a megemlékezésről,mert nem csak erről szeretnék ma itt írni nektek,hanem más egyébről is,s így méltóképpen ünnepelhető az 500. írásom!
Délelőtt a nagymamámhoz mentem,gondoltam nem árt meglátogatni a szabadságom alatt. Gulyásleves meg szilvásgombóc volt,az előbbiből két tányérral is bevágta,mivel ez az abszolút favoitom,már ami az ételeket illeti,aztán szilvásgombócból is ettem,így jó hülyére zabáltam magam,s most se vagyok éhes.
Aztán tőle indultam el a Westendhez,mellesleg így terveztem,mert 4 villamosmegállónyira van onnét,Csillával 4-re beszéltük meg a találkát a villamosmegállóba. Elindultam már ½ 4-kor,mert még bérletet kellett vennem,mert az előző már csak holnapig jó. Ott akartak tőlem kéregetni koldusok,mire én lekoptattam azzal,hogy most ne zavarjon,mert bérletet szeretnék vásárolni, aztán mikor végeztem a bérletvásárlással mentem a villamosmegállóba. Csilla meg is érkezett,majd irány a Westend, ahol még nézelődtünk még,majd lementünk a szökőkúthoz,öt körül divatbemutató volt.Nem csak a Zanzibar(akiket Rita,Sidi és Gabszi képviselt) volt még ott,hanem a Hooligans és a No Thanx is, 6 után kezdődött a műsor,amit Zola (VIVA TV egyik műsorvezetője,rendszeres olvasóim az Interaktív kapcsán olvashatták itt-is-a nevét. Az említett együttesekkel volt egy rövidke interjú a pendrive-ok kapcsán,majd ezt követően mentek az emeleti Media Marktba,ahova mi is elindultunk,immáron négyesben,mert addigra megérkezett Lilla,meg egy Anna nevű lány is.A Hooligans-szel kezdtem,vagyis tőlük is kértem autogramkártyát,Csipa kissé rácsodálkozott a nevemre
,amire egy párszor rákérdezett.Aztán mentem Zanziékhoz,ott már nem is kellett névdiktálás,egyből kaptam tőlük a dedikált plakátot,meg még egy két éves képet írattam alá Ritával,ajd pedig fényképezkedtünk is velük,ahogy ezt fentebb is láthattátok (Csilla neked meg mégegyszer kösy a képeket).
Ott találkoztam Ágival is,aki a Zanzibar vendégkönyvbe is szokott írni,s rendszeres blogolvasó is,örülök,hogy megismerhettelek,s remélem olvasod eme írásomat is. A végén Sididtől és Ritától is puszival köszöntünk el egymástól ,majd pedig elindultunk hazafelé,én is haza akartam érni a Barátok Köztre!
Egy szóval szép délutánunk volt,mindenkinek mindent nagyon köszönök,s nem utolsó sorban kedves Zanzibar a dedikálásokat és a fényképeket is.