Ez volt a VIVA TV Interaktív műsorának hétfői témája,melynek egyik vendége Lajtai Kati volt.
Érkezése előtt a te vagy a jel klipját játszotta a csatorna.
Kati horoszkópja Kos(elmondta,hogy nem tipikus Kos,ő nem ért ehhez a témához),melynek jellemzője,durr bele a falba,meggondolatlan,s hirtelen cselekszik,míg Katira az jellemző,hogy elgondolkodik rajta,átgondol,megtervez dolgokat.Tibi horoszkópja Halak,amire jellemző,hogy bárgyú,végtelenül érzelmes,s hát Tibi lenne igazán Kos.(na de valljuk be,szerintem azért Tibire jellemző a végtelen érzelmesség)
Kati azt felelte Kristóf azon kérdése,hogy hisz e a horoszkópban,hogy nem hisz bennük,ha kezébe kerül egy lap,elolvassa,de fél perc múlva nem elmékszik rá,semmit nem jelent.
Pasicsillagjósdára (hogy hogy fog viselkedni)napi bontásra levetítve nemlehet megjósolni,tudja és mélyen hisz benne,hogy komoly szakemberei vannak a témának,ez nem annyira embervarázs,és konkrét személyiségjegyekre lehet rámutatni.Kati egyszer járt szakembernél egyszer félelmetesen pontosan rajzolta meg őt,s a körülötte lévőket is,vannak tudományos dolgok ebben.
Közben Tibivel telefonon beszélt Kristóf,Tibi szerint ez állítólag accendes dolog,ő nem ismerője a műfajnak,ez az accendes,nagyon meghatározó,s nála hozzávetőleges születési adatok vannak,igazából azt szokta mondani,hogy alapból is ismeretlen az accencese,s emiatt is izgalmas egyéni ember.A lényeg,hogy nem tudja,hogy milyen az acendese,úgyhogy emiatt nem tudja,hogy milyen ember...
Hisz e a horoszkópban,Tibi erre azt felelte,hogy aktuális napilapokban elolvasa a horoszkópot,mindig próbálja megfejteni,hogy ő rá mi vonatkozik,megmondja őszintén,hogy rém nyugtalan lenne,ha ez úgy lenne,ha a születési pillanatától eldőlt volna,vagy leosztották volna a kártyákat,hoyg éppen hogy állnak a csillagok,pedig szeret hinni abban,hogy hatással lehet a jövőre vagy a sorsára,de valami biztos van benne,egy csomószor stimmelnek,bizonyos csillagjegyű embernek vannak hasonló stíluselemek vonások,de azt nem szereti,ha valaki aszerint választ magának párt,hogy milyen a csillagjegye.
Kristóf jósolt Tibinek,hogy Thaiföldön (ahova szerdán megy a csapat leforgatni a legújabb videoklipjét),hogy összejön egy thailánnyal,hazahozza,s az oltár előtt derül ki,hogy férfi,a klipforgatáson jó idő lesz,fantasztikus munka,s a legtehetségesebb sminkeseket kapják.
Tibi Halak,Gábor pedig Vízöntő,ez a két csillagjegy veszi körbe katit,édesanyja Mérleg,édesapja Nyilas,ami kért ellentétes személyiség,benne is ez csapódott le az accendese,barátnőit nem tudja,hogy mi a horoszkópjuk,széles tárházzal nem rendelkezik ilyen téren.
Plátó szerelmei voltak általános iskolában (Kristóf ki szerette volna szedni katiból,hogy ki az illető,de Kati nem árulta el),ilyen téren beleásta magát,hogy milyen az illető.
Egyik ilető Rák volt,tetszettek a jellemzői,de személyesen nem ismerte a fiút
a másik Skorpió volt,nem érzékelte ennél az illtőnél azt a jellemzőt,amit erre a csillagjegyre írtak,hogy féltékeny típus.
S hogy Kati elmegy-e jósjőnőhöz,lélekbelátóhoz,jövőlátóhoz?
Kati azt a választ adta,hogy fél a témától pont az ilyen önbeteljesítő jelleg miatt,magába táplálja,s öntudatlanul arrafelé alakítja életét,jövőt megtudni fél.
Asztrológus térképet mutat segítséget magához,nem a jövőhöz,az ember több szempontból is részletesen is megismeri,kis segítség a jövőhöz,olyan szempont,könnyebben és tudatosan tud választani az ember az utak vagy a lehetőségek közül.
Hát ennyi volt.....
Az én Csillagjeyem Bak,ami egy negatív szemlétetű személyiség,túlreagál dolgokat,s nagyon érzékeny.(Ezt Krisztával is beszéltük,akinek a csillagjegye szintán Bak,egy párszor tárgyaltuk a csillagjegyünket)
Abban szerintem tökéletesen igaza van Tibinek,hogy nem aszerint kell párt választani,hogy ki milyen csillagjegyű,mert akivel az előírás szerint nem passzolnék,lehet,hogy pont ő a Nagy Ő,s ugyanez igaz fordítva is.
Nekem még középiskolában volt egy plátói szerelmem.Ismertem az illetőt,de nem magyar,s a csillagjegyét se tudtam,így nem tudtam jellemezni az ő személyiségét.
S hogy én hiszek-e ezekben a dolgokban?Mikor hogy,mert volt idő,hogy 1-2 dolog tényleg úgy történt,vagy olyan dolog történt az életemben,hogy így hatással volt rá a horozkópom,de általában nem jönnek be nekem az ott leírtak.
Jóslás.Nekem egy időben olyan szerelmet jósoltak,ami ellenségeskedést okozhatnak a környezetemben,s kapok egy fontos levelet előtte.Szerencsére ezek nem jöttekbe,bár bevallom,hogy megrémültem előtte.
Ennyi az én magánvéleményem a témáról,kíváncsían várom a ti véleményeteket,illetve,hogy ti mennyire hisztek ezekben a dolgokban.
Mit üzennek a csillagok?
2007.01.23. 21:55 Berta77
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://bekonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr766074266
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
