Sziasztok Kedves olvasók!
Ismételten elnézést kérek,hogy megint egy hét szünetet tartottam a blogolás terén.
Mint tudjátok a hétköznapjaim nagyon szárazak,s leginkább hétvégén pörgök.
Fogalmazhatnék Szombat esti Lázasan is,hogy hétfőből péntekig a csekkeket leveleket illetőleg lotót veszek fel,de szombaton bulizok.
Igy volt ez a mai nap is,s későbbiekben megtudhatjátok miért fogalamztam ilyen lázasan.
Ma a Camponánál volt Rendőr nap.
Én olyan három után értem oda (kellett egy-két helyen várnom),akkor egy Zserbó nevű együttes lépett fel.Ezt követően volt Josh and Jutta.ezek nem igazán tetszett nekem.Viktor ez alatt ért oda.Ezt követően marót Viki és a Nova Kultúr zenekar lépett fel,akik egy nagyon jó műsort adtak elő,s bizony én se tudtam megállni,hogy ne kezdjek el ott tácolni,így ráztam is rá rendesen.(ez alatt láttam az Crystalt odaérni)Marót Vikiék után volt egy kis tombola húzás,ez alatt kezdett el a Crystal hangolni.addigra sikerült előre kerülnünk,így első sorban csodálhattuk végig a Crystal fantasztikus élő fellépését.Addigra Z.Laci is odaért,s mellettünk volt egy kislány,akit már korábban is láttam
Mivel nem első alkalommal látogatok Crystal koncertet,így nagyjából ismerem a forgatókönyvet.Ezer Hold előtt is tudtam,hogy az jön,Aztán végül is velem konferáltatták be a számot.hallhattunk egyveleget is ami a Evanencence Bring Me To Life,The Rasmus In The Shadows,Valamint a Sosem múlik el dalokból áll.E két előb emllített szám is a kedvencein közé tartozik,így nagyon élveztem ezt a szakaszát a koncertnek.Valamint hallhattuk az It's a rainy man című számot is,amikor Tibi úgyí mutatja be katit,hogy Aigner Szilárdné (megjegyzem,ma nagyon szép idő volt,így az égikenek is köszönjük a közreműködést).Előtte volt az égrenézős poén,ami alól felmentett engem Tibi.Elő adták a Santa Mariát a Neoton Famíliától,ami szintén egy élvezetes szakasza volt a bulinak.Valamint hallhattuk az LGT együttes egyvelegét is ami minden élő koncerten elhangzik (pl.Szól a rádió,Nem adom fel,Szólj rám ha hangosan énekelek. stb.)Előtte felhívtak egy kisfiút,aki a Szól a rádió elejét kezdte el énekelni.
Aztán Zsolekot hallhattuk egy szám erejéig énekelni,s véleményem szerint nagyon jól énekelt.
Utolsó szám után persze visszakövetelte a közönség az együttest,ami után a Repülj továbbot adták elő.ehhez kiválaztottak három embert,akik táncoltak,s én voltam az egyik kiválasztot.Bevallon őszintén,hogy bizony izgultam egy kicsikét.Tibi egy gyors bemutatkozást kért a "táncosoktól",én is bemutatkoztam,megkérdezte Tibi,hogy hogy megy nekem a Rock and roll mire én,hogy jól.
Koncert után sikerült most egy pár kedves szót váltanom az együttes tagjaival,Katit érte az a megtiszteltetés,hogy neki adtam át az együttes számára készített meglepetés fotókészletet.
Miután továbbindultak,Viktorral beültünk meginni egy űdítőitalt,majd hazamntünk.
Na igen ahogy Tibi mondta,fűződik egy jó pár dolog az együttesben.Pl a Sosem múlik el klipjébe az együttes az egyik kockában sétál,valamint a Ha arra ébredek klipjét is ott forgatták,ami az ott rendezett másodikTrilógia koncerrtel egybekötve forgattak le.
Ha már megemlítettem a Trilógia koncertet,a Crystal két alkalommal is rendezett ingyenes trilógia koncertet.Az elsőn én is jelem voltam,a másodikra sajnos nem tudtam elmenni,mivel akkor voltam Horvátországban nyaralni.
Na igen,a Campona meg a Crystalhoz fűzi a legtöbb emlék,mert legtöbbször miattuk mentem arra.
Mindenesetre ez a nap nagyon jól sikerült,minden várakozásomat felülmúlta,mindenkinek nagyon köszönö,akik ott voltak velem.
2006.05.20. 22:06 Berta77
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://bekonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr296074381
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
VIKTOR 2006.05.21. 17:01:07
Íme, egy minden délután azonos "tobblól" származó "kisregény" egyik fejezete! Ezért kell és érdemes ezt a blogot csinálni! :d
Nagyon király! Puszi,
Viktor
