...vagyis Sidinek alias Sidlovics Gábornak a Zanzibar gitárosának.
Erről beszélgetett Adával a VIVA TV Interaktív műsorában.
Ada: Olyan hírek láttak napvilágot, illetve azt hallottuk, hogy régen voltak alkoholproblémáid. Ez mikor volt? Nagyon régen. Nem?
Sidi: Hát igen ez jó régen volt, ez olyan 96 és 2000 között kb. akkor.
Ada: S akkor voltál hány éves?
Sidi: Olyan 16-20 éves koromig csaptam szét magam, ahogy így mondani szokták.
Ada: Kezdjük az elején. Hogyan indult el ez az egész folyamat, mikor és hogyan jöttél rá arra, hogy ez már nem normális állapot?
Sidi: Hát igazából pont 16 éves koromtól pont akkor elkerültem otthonról, ilyen sok költözködés stb. stb. és akkor iskola, koli, albérlet....
Ada: Akkor zenélgetés is volt?
Sidi: Persze,a kor már ment a zenélgetés is, hát akkor ilyen nagy divat volt,s ez igazán a fiatalok körében is még gondolom most is, csak ennek már van egy normális menete, gondolom mindenki túlesik azon, hogy iszogat hétvégén berúg egy kicsit vagy jobban stb., de aztán telnek-múlnak az évek, kinövi az ember, s utána egy normális életet él, ennél kicsit jobban belehúztam ebbe, nálam ez úgy működött, hogy szerettem ezt másnap folytatni, aztán megint folytatni, szerintem nekem az volt a nagy gondom, hogy én nem tudtam másnapos lenni, és hát ezért mindig az volt, ó reggel folytatom,mert milyen jó, általában találtam a hozzám forduló cimborákat is, és 20 éves koromra eljutottam oda, hogy kellett kórházi kezelés meg minden, hogy kicsit azt megszüntessük...
Ada: Erre magadtól jöttél rá, hogy ez így nem állapot, vagy valami baj történt?
Sidi: Hát akkor már nem jelentkeztek ilyen mindenféle rossz tünetek, tehát már tényleg így azt gondolom, hogy tipikus példája, hogy amit így be kellett volna osztani, azt én így bekaptam egybe, s így nyílván az emberi szervezet olyan, hogy egy idő után azért a vészcsengő jelez,hogy ha stop!
Ada:Mennyi ideig voltál kórházban?
Sidi:Igazából én kivizsgálásra jártam, mert először nem tudták, hogy bajom van, aztán kiderült, hogy ez, hát nem is kórház volt sok, hanem így utána, hogy nekem sikerült visszatérnem egy normális kerékvágásba, újra kezdeni az életemet, az volt egy másfél év kb.
Ada: S kik körülötted voltak, mennyire tudtak segíteni? Mennyire tudták, hogy probléma van veled, mennyire tudtak rávilágítani arra, amíg nem jött ez a kórház, hogy ez nem normális?
Sidi: Nyílván mondanom se kell, hogy ez már otthon napvilágot látott, a szüleimtől mindenféle segítséget megkaptam, és hát előttük borzasztó profin titkoltam ezt az egészet, külön városban laktunk, hétvégén vagy hétközben ha találkoztunk 1-1 napra, akkor ugye jól meghúztam magam.
Ada: Suliban nem voltak gondok?
Sidi: De voltak,annak idején finoman szólva el is távolítottak a gimiből, mert alkalmatlan voltam az oktatásra, de később persze ezeket igyekeztem pótolni, de azt is nagyon sokáig titkoltam otthon, hogy nem járok suliba, otthon nekem úgy tudták, hogy járok, tehát ez az abszolút klasszikus sztori, viszont én nagyon hiszek abban, hogy utólag kiderül, hogy tényleg mindennek van valami értelme, valamiért történik, s én azt elmondhatom, hogy amióta én eldöntöttem, hogy na én nem iszok, meg nem szívok, meg semmi ilyesmi....
Ada: hogy jutottál el erre a döntésre? Mi volt ez a pont, amivel így elhatároztad és mikor ezt be is tudtad így tartani?
Sidi: Igazából jött egy ilyen megvilágosodás, hogy tulajdonképpen derékig állok a mocsárban, s innen már csak lefelé tudok menni.
Ada:Teljes környezetváltozás kell utána, mondjuk akikkel anno iszogattál, azokat teljesen kiiktattad az életedből, vagy velük mi lett azóta?
Sidi: Eltávolodtunk....
Ada: Nem igazi barátok voltak?
Sidi: Igazi barátok voltak, jóban-rosszban, tűzön-vízen ár mi együtt voltunk, csak ők meg tudták csinálni, amit én nem, hogy na akkor most pár napig nem, hogy akkor most suli van, munka van, s akkor teszem a dolgom, folytatjuk, de én mindig tudtam úgy helyezkedni, hogy azért úgy elbulizgassak, s igazából azok a barátaim egy kettő kivéve, volt olyan, akit már el is vesztettem azóta, mármint így nem él szegény, de igazából legtöbbje ma már teljesen normális életet él.
Ada: Ők is segítettek?
Sidi: Persze, nekem igazából nagyon nagy segítség volt az, hogy pont amikor elkezdett ez az egész kijönni, hogy új életet kell kezdeni, tisztán, ez így nem oké, nulláról felépíteni mindent, nyílván előtte is zenélgettünk, csak akkor nekem az volt a zenélés, hogy nagy terpesz, rázom a fejem, igazából azt se tudtam, hogy a molnak mi a párja a gitár nyakán, vindeket játszottunk, s utána kezdtem el komolyan ráfeküdni a hangszerre, utána csináltuk meg a Zanzibart, utána lettek az első sikerek, s borzasztó nagy doppingot jelentettek, hogy értelmet tudott adni az életemnek,és ezért mondom, hogy utólag mindig mindennek van valami értelme.
Ada: S tanul az ember mindenből?
Sidi: Pontosan, és akkor ilyen nevetségesnek tűnt, hogy ilyen mittudomén ugyanúgy rá lehetett kapni a sportra, a mozgásra, meg mittudomén az életem része, és azt mondom, hogy jobb később, mint soha, és igazából azért is mondom ezt el,mert nem nagyon szoktunk mostanában a Zanzibarral, nem kimondottan zenekari dolgokkal kapcsolatban interjúzni, de ez egy olyan dolog, amiről azt gondolom, hogy háth talán elgondolkodik rajta, akkor megéri, hogy nekem volt ilyen, végigcsináltam, megcsináltam, de szerencsére az enyém Happy end-del végződött, mert nekem akkor kezdődött el a rendes életmódom.
Ada: Mi a legfontosabb dolog, amit így ebből tanultál?
Sidi: Nem is tudom, ezt úgy szoktam fogalmazni, hogy a tisztánlátás az mindennél fontosabb, igazából ez is egy olyan dolog, hogy akkor nekem marha sikkes volt,hogy mondjuk a kedvenc gitárosom Slash (Guns N' Roses) állandóan whiskys üvegekkel ült ült a posztereken, meg mittudomén és én akkor lehittem, hogy tényleg az a menő, ez a nyerő, hogy nekem tolni kell a whiskyt, és állandóan beütve, és akkor én vagyok a Slash, és akkor rá kellett jönni, hogy ez nem így van, hanem tisztán kell látni, és csinálni kell.
Ada:S azóta nem ittál egy kortyot se?
Sidi:Nem! Az esküvőmön ittam meg egy picike kis mondhatni fél kortyot meg a mai napig jó whiskynek, a jó tokaji boroknak imádom az illatát, s imásom szagolgatni őket...
Ada: nagyon büszkék vagyunk rád, s reméljük, hogy néhány fiatal, akinek hasonló problémája van, tanul belőle egy kicsit vagy rájön a dologra,amire talán nem jött rá, s sikerül megoldani a problémáját. Köszönjük hogy itt voltál!
Hát igen, ha jobban belegondolok,e z egy tanulágos riport volt,mert sajnos egyre több fiatal nyúl alkoholhoz kábítószerhez stb.
Nekem Hál Istennek nem voltak soha ilyen problémáim,szerencsére a drog az elkerült,cigarettát se próbáltam soha, de én már elve rosszul vagyok a füstjétől, valahogy undorodom tőle,főleg a szagától.
Bevallom, azért én se vagyok teljese tiszta,mert néha elősfordul,hogy itthon is megiszok 1-1 pohárka bort,s nem többet,s utána már csak üdítőt szoktam inni,ünnepi alkalmakkor meg pezsgőt szoktam inni.
Meg a Csilla barátnémnál szoktunk inni egy kis pálinkát,néha úgymond zsibbadok tőle 
,de aztán úgy nevetek tőle,hogy majd megszakadok.
Egyik nagyon emékezetes sztorim az volt,hogy postás világnap volt,s akkor bizony vagy 3 pohár pezsgőt megittam,teljesen kész voltam 
,szerencsére már szolgálat után voltam,elindultam haza,egyik kolléganőm mondta,hogy ha hazaéretem, írjak neki SMS-t, hogy itthon vagyok.Sikerült is hazatalálnom,s az SMS-t is elküldtem.
Na meg mikor 2006-ra 2007-re virradó szilvesztere se volt semmi.Akkor Noémiékkal voltam,utcán szilvesztereztünk,voltak mindenféle rendezvények,koncertek stb.Többek közt egyik házikedvencem a Crystal is koncertezett.Na csak az volt az,amire kristálytisztán emlékeztem a szilveszterből,de a többire nem,ami utána történt,ugyanis egy utcai pezsgőárustől vettünk egy üveg pezsgőt,s jól ki is ittuk az üveg tartalmát. 
Én azt a következtetést vontam le ebből,hogy jó, vidám lesz tőle az ember,de azért nem szabad túlzába vinni,tudni kell, hogyhol a határ.Szerencsére azért még a részegségig nem jutottam el soha. Kedvesnceim buliján sincs szükségem alholholra,hogy felhőtlenül jól érezzem magam.
