Sziasztok kedves Olvasók!
Ahogy ígértem nektek,bele is vágok a Zanzibar csokorba,amit ígértem nektek!
Mint többször is szó volt már itt is,bizony 10 éves lett a Zanzibar,s bizony jó magam is sok feledhetetlen élményben volt részem velük kapcsánamikből most mazsolázgatok nektek!
Van úgymond zanzicrystal blog időszámítás előtt szakasz,ezek egy részét az Időutazásos soromban már megírtam Nektek,valamint zanzicrystal blog időszámítás szerint,akkor már részletes hosszúlére eresztett részletes élménybeszámolóban írtam meg,hogy milyenek voltak a koncertek,mik történtek stb.
Nos,azt már a legelső bejegyzésemből olvashattátok már,hogy miként szerettem meg őket,a lényeg a dolognak az,hogy mióta meghallottam a Nem vagyok tökéletes című számokat.
Az igazi áttörést,ahogy Rita is említette a nagykoncerten, a Szólj már című daluk jelentette,melyet a különböző kereskedelmi rádióadók is sokszor játszották. Ez a dal 2002-ben volt nagy sláger.
Életem első Zanzibar koncertje is 2002-ben volt,ekkor a Danubius Road Show volt,amit 2002 augusztus 18-án rendeztem a Vajdahunyad váránál. Arra emlékszem,hogy irtó jó koncertet csináltam,s már akkor mondtam,hogy nem ez az utolsó Zanzi koncert az életemben. S látjátok ez így is lett. S hogy hány koncerten voltam,ez ügyben sem a kamerásmannek,se Mikinek nem tudtam határozott számnevet mondani....
Na de nem ez a lényeg,hanem az,hogy elkezdtem az ő koncertjüket is látogatni a lehetőségek szerint. Első alkalommal nem mentem oda hozzájuk,egy héttel rá volt egy újabb koncertjük az Angyalföldi utcabálon,ahol szintén ott voltam. Egy héttel rá a Feneketlen-tónál volt egy koncertjük,amire szintén elmentem,s az is nagyon jó volt.
2003. : Európai Uniós rendezvény volt előtte való nap volt szavazás arról,hogy belépjünk-e az Unióba. Több neves együttes is fellépett ott,többek közt a Zanzibar meg a másik házikedvenc a Crystal is. Erről a koncertről is olvashattok az Időutazásos sorozatban is,ez alkalommal készült egy közös kép Ritával. Ugyanebben az évben igaz öt(!) hónappal később volt a Felvonulási téren a Kaisers Marathon nap alkalmából egy koncertjük,erről is olvashattok. Ekkor már aláírattam a képet Ritával,aki megismert engem,s emlékezett is rám.
2004. Oriflame nyílt nap, és rá másnap a Margitszigeti koncert,ez akkor nekem Zanzibar hétvége volt. Egy héttel rá volt,hogy a Zöld pardonban volt fellépésük. Erről más kapcsán meséltem már nektek,hogy eléggé kiakasztott egy barátnőm,ami miatt kész lelki traumába kerültem,hogy aztán fogtam magam,s mentem a ZP-be,s koncert után nagyon jó kedvem lett. Ebben az évben volt az,hogy eléggé padlón voltam lelkileg,volt idő,mikor mondhatni azt,hogy az Igazi nevem című albumukkal éltem,sokat hallgattam. Ebben az évben utoljára 2004. augusztus 19.-én láttam őket.
2005. Ebben az évben háromszor is sikerült eljutnom a ZP-be,akkor is volt idő,mikor nem éppen voltam a helyzet magaslatán,erről többek közt a Egy régi szerelem című írásomban is olvashattok,akkoriban is volt egy ZP-s koncert,ami szintén átsegített ezen a traumán.
Na de ami legemlékezetesebb volt,hogy Műjégpályán volt FIDESZ-es rendezvény,mikor elég sokat csúszott a koncert Orbán Viktor miatt,meg ott az egész szervezés kritikán aluli volt,holott ők meg mindent megtettek,hogy le tudják adni a koncertet,s milyen jó volt.
Két héttel rá a Tabánban léptek fel,itt ismertem Adrit,aki Debrecenben lakik,akivel e-mailezek a mai napig.
Szeptemberben meg a József Attila lakótelepnél volt koncertjük ez alkalommal is (!) segítette ki őket Markó Ádám,mikor Doni beteg volt. Az egy feledhetetlen buli volt számomra,már akkor elvesztettem a fonalat olyan téren,hogy hányadik koncert ez?Emlékszem mondta is Rita,hogy ő ezen már nem csodálkozik,mert egy régi bútordarab vagyok már.
Két héttel rá volt Westendnél egy koncertjük,ekkor a Vénusz lépett fel előttük,akik a színpadra is kihívtak engem.
Ebben az évben volt az ország MC Donald-szaiban Jótékonysági rendezvény,ahova a Zanzibart is meghívták,én a baráti társaságommal ott voltam,s találkoztunk is velük.
Ez évet is velük zártam,a szilvesztert akkor Miskolcon töltöttem,ahol ők is felléptek,feledhetetlen volt az a szilveszter!Emlékszem,hogy belenyúlt éjfélbe is a koncert,ekkor félbeszakadt a koncert,majd éjfél után folytatódott. Koncert után Ritával és Sidivel 2-2 puszi kíséretében kívántunk egymásnak Boldog új Évet!
2006.: Ebben az évben is egy jó pár emlékezetes koncertet megéltem velük. Ekkor már létezett a blogom,így ezekről már részletesen is beszámoltam már nektek.
Ami a legemlékezetesebb, mikor éppen Sidi szülinapján volt a koncert,ahova nem érkeztem üres kézzel.
Ami a leges-legemlékezetesebb volt ebben az évben,az a Váci koncert volt,mikor majdnem nem lett koncert a nagy eső miatt,sokáig küzdöttek a technikával,áramszünet is volt,de végül is megtartották a koncertet,ez is egy példa volt arra,hogy a Zanzibar mindig is igyekszik,hogy meg legye tartva a koncert.
Ez évebn néztem meg őket Siófokon a Coca-Cola Beach House-on is.
Ebben az évben volt a Lehetek.... című dalukhoz a klipforgatás,amelyben rajongók is részt vehettek,így többek közt én is ott voltam. Ez a klip egy hétig vezette a VIVA CHART SHOW listáját,aminek nagyon örültem,hiszen nekünk rajongóknak is részünk volt a sikernek.
2007.: Ez év legemlékezetesebb koncertje a március 9.-én rendezett Almássy téri Nagykoncertjük volt,ami számomra szintén feledhetetlen volt.
A többi koncert is tartogattta a maga emlékezetességét,pl. Az Eurocenter június 2-án,vagy éppen a Maglódi koncertjük,aznap ünnepelte Doni a születésnapját.
S ebben az évben volt,hogy egy nap s éppen egymás után lépett fel a Zanzibar meg a Crystal is,így azon a napon duplán tomboltam.
November 21.én a Morrisons Pubban léptek fel,akkor volt az,hogy énekeltem egy kis részletet az Érintés című dalból,ami tetszett nekik is.
2008.: ez év március 1-én volt a Symbol Étteremben egy Unplugged koncertjük,amit a M1 is rögzített,s ezt szeptember végén le is adtak.
S még egy jó pár feledhetetlen koncert volt ebben az évben,melyekről szintén részletesen beszámoltam itt is nektek,egyik legemlékezetesebb koncertjük a július 17-i ZP-s koncertjük volt,mikor elkezdett szakadni az eső,s jól el is áztam,csoda,hogy megúsztam tűdőgyulladás nélkül.
Ebben az évben viszont a Ceglédi koncert tette fel az i-re a pontot,s ez a koncert nyerte a 2008-as év legjobb Zanzibar-koncertjét.
Nagyon sok minden történt így a Zanzibar kapcsán az elmúlt 10 évben,s ahogy nyilatkoztam is,remélem,hogy még jó sokáig fognak nekünk rajongóknak zenélni,s ezt tiszta őszinte szívemből
kívánom nekik!