Sziasztok!
A mai napom átlagosnak indult,majd délután a tettek mezejáre léptem,s elindultam.Először az Örsön találkozott a kicsi csapatunk (előtte bementünk a Match-ba italért),majd onnan busszal indultunk el Maglódra.Mikor megérkeztünk szétnéztünk a Művelődési Háznál,ahol lesz a koncert,majd miután megdumáltuk,hogy fagyizunk,beültünk egy bárba,s ott vettünk 1-1 jégkrémet.Közben Niki és Eszter billiárdozott.Aztán elindultunk a koncert helysíznére,útközben egy plakáton is hirdetve volt a program,s kisé bántotta a szemünket,hogy á-val volt írva a Zanzibar neve,így az á-ról lekapartuk a vesszőt.Bementünk a terembe,egy számomra ismeretlen rockzenekar volt a színpadon,mikor vége lett a műsoruknak beálltunk előre,de ki kellett menni a teremből,nem lehetett bent lenni hangolásnál,így volt csúszás is.Mikor végre visszamehettünk,el is foglaltuk a megszokott helyünket az első sor közepén.Láttam Donit,s felkiáltottam neki,hogy boldog születésnapot,aki le is mosolygott.A kezdés a szokásos,Táncolunk,Véget ért,Emlékezz rám,ezen kívűl hallhattunk még a Szerelemről szó sem volt,Bármeddig élsz,Ha megtalálsz,Nem vagyok tökéletes,Lehetek,Szeretnélek,Nap nélkül,Ilyen az élet,Nem szeretsz,Új napra ébredszAz igazi nevem,Érintés,s a ráadásban hallhattuk a Szólj már,illetve a Vágyom Rád című dalukat.Ahogy tegnap is felírtam ide a blogomra is,Doni a dobos ma ünnepli születésnapját,így egy papírra felírtuk,hogy Doninak szeretnénk boldog születésnapot kívánni,amit nagy nehezen sikerült odaadnunk,Sidi kezébe adtuk a papírt,ő meg átadta Ritának,aki be is olvasta,aztán a nevünket is felolvasta,majd mondta,hogy ők itt állnak az első sorba.Koncert végén sikerült találkoznunk velük,mi hátulról céloztuk meg a hátsó bejáratot.Először Mikivel és Gabszival találkoztunk,Doninak élő szóban is kívántunk boldog születésnapot.A többiek közeb elmentek,Nekem még sikerült Ritával is találkoznom,vittem nekik egy pár képet,amit Rita meg is köszönt,puszit is kaptam tőle.Sidivel is találkoztam,ő is nagyon volt,valaki megkérdezte,hogy miért Zanzibar a nevük,s ki találta ki,Sidi elmondta,hogy a testvére választotta ezt a nevet,olvastak egy könyvet,s ott ez a név,hogy Zanzibar,s ez tetszett neki,s így lett az együttes neve Zanzibar.AZanzibar tagjairól se tudok ide újat írni,csak írhatnám,amit korábban is írtam,hogy most is nagyon aranyosak és közvetlenek voltak.
Aztán én meg igyekeztem a vasútállomás felé,pont itt Rákoshegy felé jön a Maglódi vonat,s tíz perc az út innét,mint látjátok,nem is lakok olyan messze Maglódtól.Na igen,itthon a szobámból is hallom a vonatot(pláne most nyáron,hogy nyitva az ablak),sokszor éjjel is megy erre vonat.(tegnap illetve ma kettő után feküdtem le,s akkor is ment itt vonat).Bevallom őszintén,fura volt a saját itthoni sorompónál vonatozni(ami előtt sokszor bosszankodok,mikor arra megyek busszal vagy biciklivel,s mennyit kell ott állni).Na igen,születésemtől fogva itt élek,s egyszer nem használtam a honi állomást,a lejtőn feljövet az jutott eszembe,hogy száguldoztam ott a biciklimmel.Fél 11 körül sikerült is hazaérni,első utam a Zanzibar vendégkönyvébe vezetett,hogy mindenkit megnyugtasak,hogy épségben hazaértem.Jó kis nap volt,köszönet mindenkinek ezt a mai napot.