1997 március 11.Új üzletközpont nyílik Ksipesten a határ úti metróállomásnál.Ez az Europark.Azóta 10 év telt el,s szerintem egy nagyon jó kis áruház,vevőként is sokat jártam ott,de mióta megvan az Árkád,így ritkábban mentem oda,az utóbbi időkben inkább rendezvényekre mentem oda.
így volt ez a mai nap is.Az Europark 10. születésnapja alkalmából egész napos programokkal várták az érdeklődőket.Én csak délutánra mentem oda,soká is keltem fel,s nem jól éreztem magam.Délután egy óra körül értem oda,éppen Dj. Dominique alias Várkonyi Attila volt a színpadon.Ki is szúrt,éppen mentünk fel a mozgólépcsőn,hogy a saturn egyik szekrényébe tegyük a kabátunkat,jól odaszólt nekünk.Mellesleg megjegyezném,hogy mikor benéztem a saturnba,egy hatalmas embermagasságú Crystal plakátot láttam,ahol az új albumukat hirdetik,tökre megörültem ennek.Ezt követően Koós János lépett színpadra,egy dalt Krisztával közösen adott elő,s még táncoltak is.Koós Jánost a Dub-dub követte,majd különböző táncműsorok voltak,majd arcfestő szépségverseny.Ezt követően a kinti színpadnál folytatódott a műsor,ahol előszöt Bartók Eszter és Caramell lépett fel.Ez a műsorszám nem annyira érdekelt minket,így elmentünk egyet sétálni,elnéztünk a Barátok Közt háza tájára,ahol fényképezkedtünk is.Utána sétáltunk az áruházban,e közben Marót Vikiék kezdtek el hangolni.Legnagyobb meglepetésemre Végh Balázst véltem felfedezni,ő dobolt az együttesben.Ő is meglátott engem,ott vigyorogtunk egymásra.Még volt egy ki idő,így bedobtunk egy-egy sajtburgert a Mekiben.Utána kimentünk,előre álltunk,s végigrockiztuk az egész műsort.Ezt tűzijáték követte.
Miután ennek is vége lett,mind a ketten elindultunk haza.Ez a nap rendesen tele volt meglepetésekkel.